Savanyúságért idén nem állunk sorba

Gergerg bejegyzése a fórumon 2021.06.29.-én

 

Megkezdődött a paprikák betakarítása, idén a korábbi évekhez képest sokkal korábban. Régebben is volt fóliasátram, de csak palántanevelésre. Idén egy új, nagyobb sátorban próbálkoztam, amiben a palántanevelés mellett már termeszteni is tudok. Az eredeti tervek szerint április elején ültettem volna ki a palántákat, de a hideg tavasz miatt nem mertem. Így aztán május elejére csúszott a kiültetés, akkorra, mikor a kertbe is ki szoktam őket ültetni. Azt gondoltam, nem lesz lényeges különbség, de legalább 1 hónapot nyertem a kinti termesztéshez képest úgy, hogy a fólia már júniusban, a nagy melegek előtt lekerült. Idei évben csak hibrid paprikáim voltak (az almát kivéve), és meg kell mondanom, hogy nem csalódtam.  De erről majd egy másik bejegyzésben… 🙂

A képek elkészülte óta újabb üvegek teltek meg, már több mint 10 db 5 literes üveg paprika van, ez bőven fedezi a család szükségletét. Megkockáztatom, el sem fog fogyni. Kivéve, ha veszek egy disznót is, hogy legyen sok hurka, mert azzal gyorsabban fogy. 🙂

 

 

 

 

 

Legyél te is csapattag, csatlakozz a Terra-kert fórumhoz! Szerezz barátokat, ismerd meg mások módszereit, gyűjts új ismereteket, oszd meg tapasztalataidat!

Regisztrálj most, és élvezd más kertkedvelők társaságát!